Kavicsfeltöltés

2011.06.26. 17:01

A hét második felében tovább folytattuk az alapozással kapcsolatos munkákat. Az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk pénteken, ezért a tereprendezésről le kellett mondanunk. A kavics nehezen érkezett, az első kocsinak 8 és 9 között kellett volna jönnie, de az éjszakai esőzés miatt nem voltak benne biztosak, hogy indítsák-e a teherautót. A markoló viszont már ott állt, az óra ketygett, ezért első körben beásattam vele az előkészített 25-ös KPE csövet, ami reményeink szerint a hátsó kerti csapot fogja ellátni vízzel.

 

Itt elkövettem azt az amatőr hibát, hogy a cső lefektetésekor behúztam a vízcső végét a védőcsőbe. Persze miután a markoló bepakolta a földet, már visszahúzni nem lehetett. Később a vízszerelőm jól leplezte elkeseredését, de mégsem mondhatta, hogy "Hülye vagy, vazze" mert mégis csak én vagyok a megrendelő. Mondta, hogy akkor majd betoldja a hiányzó 50 centit. Itt egy megjegyzés: az osztrákoknál nem kell vízóra aknát építeni. A vízóra bárhol lehet a házban, nálunk a garázsban lesz, így a kerti csap vezetéke is onnan fog leágazni. Az első kavicsos autó 10 után végre megjelent, de nem tudott a telekre jól feltolatni a sár miatt, ezért a markolós az első adag áruból elkezdett "utat" építeni. Fél négyig megérkezett az utolsó, 6. autó is, igy összesen 155 tonna 32-X kavicsot használtunk fel. Egyébként a kavics Magyarországon jelentősen olcsóbb, majdnem fele az osztrák árnak. Szombaton a kőműves csapat betömörítette a kavicsot és felzsaluzta a lábazatot a szerelőbeton fogadásához. Mi elkezdtük lefurkálni a falak függőleges vasaláshoz szükséges tüskéket. Az 54 oszlophoz 216 furatot kell készíteni a betonba, aminek eddig a fele készült el, de az izomláz már ennyi után is jelentkezik. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://grussgott.blog.hu/api/trackback/id/tr743016359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása